Rövidpályás gyorskorcsolya hírek
 
   
 

Világkupa, Montreal: Huszár erika hetedik 500m-en

 
 
   
 
09.11.08

Szombaton csak a nők versenyében voltak érdekeltek a magyarok.
1500m-en nagyon erős futamba került Heidum Bernadett. A magyar versenyző két tengerentúli és három ázsiai versenyző mögött 6. helyen végzett a futamában.
500m-en Huszár Erika (A képen) az előfutamban a koreai Lee Eun Byul kizárása után a második helyen jutott tovább. A nyolcaddöntőben okos versenyzéssel az amerikai Reutter mögött a második hellyen, egyetlen európaiként bejutott a legjobb nyolc közé.
Az elődöntőben az olimpiai bajnok Wang Men, a kanadai Roberge és az amerikai Reutter már erős ellenfélnek bizonyult a magyar versenyző számára, s a „B” döntőben folytathatta.
A másik elődöntőben a kanadai Gregget kizárták, mivel akadályozta a kínai Liu Qiuhong-ot, így onnan két kínai és egy koreai versenyző került a nagy döntőbe.
A „B” döntőben Huszár a verseny során már harmadszor futhatott az amerikai Reutter ellen. Most sem sikerült őt megelőznie, így a versenyt a hetedik helyen fejezte be. A döntőt a kínai Wang nyerte.
A világkupa záró napján Knoch Viktor , Heidum Bernadett és Huszár Erika indul az 1000m-es távon, s a női váltó az elődöntőben rajtolhat.


Eredmények:
1500m:
Férfiak: (77 induló)
Végeredmény: 1.Charles Hamelin (kanadai), 2.Sung Si-Bak (koreai), 3.Travis Jayner (amerikai), 4.Kim Seoung II, 5.Confortola (olasz), 6.Lee Jung-Su (koreai),…34. Darázs Péter,…38. Knoch Viktor,…48.Galambos Gábor
500m: (77 induló)
Végeredmény: 1.Charles Hamelin (kanadai), 2.Apolo Anton Ohno (amerikai), 3.Jeff Simon (amerikai), 4.Tremblay (kanadai), 5.Han Jialiang (kínai), 6.Cho (amerikai),…33.Knoch Viktor,…44.Galambos Gábor,…52. Darázs Péter

1500m
Nők: (60 induló)
Elődöntő:
1 futam: 6.Heidum Bernadett 2:26.163 (kiesett, 17)
Végeredmény: 1.Katherine Reutter (amerikai), 2.Cho Ha-Ri (koreai), 3.Liu Qiuhong (kínai), 4.ontana (olasz), 5.Zhou Yang (kínai), 6.Lee Eun-Byul,…17.Heidum Bernadett,…41.Darázs Rózsa,…48. Huszár Erika
500m: (61 induló)
Előfutamban:
7 futam: 2.Huszár Erika 44,703 (tovább jutott)
Nyolcaddöntő: 3. futam: 2.Huszár Erika 44.955 (tovább jutott)
Elődöntő:
1 futam: 4.Huszár Erika 44.864 (B döntőbe jutott)
B döntő: 1.Reutter (amerikai) 45.099, 2.Huszár Erika 45.352
Végeredmény: 1.Wang Meng (kínai), 2.Kalyna Roberger (kanadai), 3.Zhao Nannan (kínai), 4.Park Seung-Hi (koreai), 5.Liu Qiu Hang (kínai), 6.Reutter (amerikai), 7.Huszár Erika,…32.Darázs Rózsa,…37. Heidum Bernadett

Az eredmények itt megtekinthetők

 
 
  Vissza