Rövidpályás gyorskorcsolya hírek
 
   
 

A világkupára készülnek a magyarok

 
 
   
 
07.11.14
Gözerővel készülnek a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók az idei első világkupa versenyükre amelyet a hollandiai Heerenveenbe rendeznek (nov 23-25).
A válogatott keret tagjai a hétvégén fejezték be a második alapozó ciklust Bormióban, amely a hagyományos Alta Valtellina Tropy versennyel fejeződött be.
A legjobban a Junior A korosztályban induló Knoch Viktor szerepelt, aki 500m-en második, a többi távon és az összetettben győzött.
Pedig az utóbbi hetek igencsak mozgalmasan teltek az olimpián ötödik helyen végzett magyar sportoló számára.
"A bormiói edzőtábort meg kellett szakítanom, mert itthon az előre hozott érettségin a fizikai irásbelit kellett teljesítenem. Szerencsére jól sikerült 75%-os eredménnyel.. Azután siettem vissza Bormióba, ahol esélyeshez méltóan szerepeltem, megnyertem három távot és az összetett versenyt is. Az első világkupát kihagyom, mert akkor kell a szóbeliznem fízikából, de a második világkupán, az olimpiai pályán Torinóban már ott leszek.Az idén a fő cél, hogy jól szerepeljek a Junior világbajnokságon Bolzanóban (jan 11-13), majd egy héttel később a felnőtt EB-n Lettországban."
A torinói olimpia negyedik helyezettje Huszár Erika még messza van a csúcsformától, de így is az összetett negyedik helyen végzett a bormiói viadalon.
Igaz a női verseny győztese a bolgár Evgenia Radenova igazi nagy klasszis, őt nehéz megelőzni.
"Az idén az Eb-n szeretnénk jól szerepelni a női váltóban" - mondta Huszár Erika.- "Ehhez az kellene, hogy sérülés mentesen tudjunk készülni a januári viadalra."
Erika aggodalma nem volt alaptalan, mert két sajnálatos sérülés is érte a csapatot Olaszországban.
Darázs Péter saját korcsolyájával sértette meg a lábát, s így több öltéssel kellett azt összevarni.Darázs Rózsának bokája sérült meg, jelenleg rögzitő gipszet kell viselnie.
Péter talán egy hét múlva ismét folytathatja az edzéseket, de Rózsa felépülése hosszabb időt vehet igénybe. .
A versenyen indult többi magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó közül inkább a fiatalabb korosztály remekelt, jelezvén a rövidpályásoknál az utánpótlással is törödnek.
Eredmények:
16. Alta Valtellina Trophy verseny, Bormió
november 8-11
Férfiak:
500m: 1.Konopko (lengyel) ,...4.Darázs Péter,...15. Lóth Dávid Manó
1000m: 1.Kerstholt (holland),...8.Darázs Péter,... 21 Lóth Dávid Manó
1500m: 1.Rodigari (olasz),...12.Darázs Péter ,...13.Lóth Dávid Manó
Összetett: 1.Nicola Rodigari (olasz) 81, 2.Niels Kersholt (holland) 47, 3.Claudio Rinaldi (olasz) 42,... 9.Darázs Péter(+24),...16.Lóth Dávid Manó


Junior A:
500m: 1.Plancher (francia), 2.Knock Viktor
1000m: 1.Knoch Viktor
1500m: 1.Knoch Viktor
1500m, döntő: 1.Knoch Viktor
Összetett: 1. Knoch Viktor
Junior B:
Oláh Bence (500m: 8, 1000m: 6, 1500m: 16, összetett: 9)


Junior C:
Béres Bence (500m: 4, 1000m: 2, 1500m döntő: 2, összetett: 3)
Nők:
500m: 1.Novotna (cseh),...4.Huszár Erika,...15.Heidum Bernadett,..16.Darázs Rózsa
1000m: 1.Radanova (bolgár),...5.Huszár Erika, 6.Heidum Bernadet,..20.Lajtos Szandra
1500m: 1.Novotna,...3.Heidum Bernadett, 4.Huszár Erika, 5.Darázs Rózsa,...17.Lajtos Szandra
3000m: 1.Radanova,...4.Huszár Erika,...6.Heidum Bernadett
Összetett: Evgenia Radanova (bolgár)110, 2.Katerina Novotna (cseh) 97, 3.Marina Georgieva-Nikolova (bolgár) 16, 4.Huszár Erika 24,5.Capurso (olasz) 21, 6.Heidum Bernadett 16, 7.Darázs Rózsa 5,...18.Lajtos Szandra
Junior A:
Keszler Andrea (500m: 6, 1000m: 4, 1500m: 7, 1500m döntő: 3, Összetett: 5)
Kalapács Anett (500m: 9, 1000m: 6, 1500m 10, összetett: 8)
Junior B:
Treszner Barbara (500m: 5, 1000m: 11, 1500m: 9, összetett: 10)
Szigeti Fanni (500m: 14, 1000m: 11, 1500m: 18, összetett 15)


Junior C:
Dénes Veronika (500m, 1000, 1500m és összetett: 2)


Junior D:
Kónya Zsófia (500m, 1000m, 1000m döntő, összetett: 1)


Junior AB váltó: 3.Magyarország (Keszler, Kalapács, Treszner)
 
 
  Vissza