Műkorcsolya hírek
 
   
 

Itthon a bajnok érmei, Király Ede a Jégcsarnok névadója

 
 
   
 
10.05.21


"Szegény Edus, halála előtti utolsó kívánságainak egyikeként lelkemre kötötte, hogy világ- és Európa-bajnoki érmeit juttassam vissza szülőhazájába "– mondta a MOB irodán minden idők legjobb, magyar műkorcsolyázó, Király Ede özvegye Sylvia Simpson, aki néhány napos látogatásra érkezett.

Emlékező szavait a Király Edét jól ismerő Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok jégtáncos, Molnár Zoltán főtitkár, Bathó Ferenc a korcsolyázó szövetség elnöke és Szabó Lajos, a Sportmúzeum igazgatója meghatottan hallgatta.
Az özvegy többek között arról is beszélt, hogy 1950 tavaszán joggal félve attól hogy nem engedélyezik további külföldi szereplését, Király Ede Kanadában telepedett le. De élete végéig büszke volt szülőhazájára, magyarságára, soha sem felejtette, hogy annak idején a műjégpályán tanult meg korcsolyázni, s bár az edzési körülmények akkor sem voltak kifogástalanok, de szorgalmával a világ legjobbjai közé emelkedett. Szívén viselte a fiatal magyar műkorcsolyázók helyzetét, alapítványt is hozott létre támogatásukra. S bizonyára boldog hogy egyik utolsó kívánsága teljesült.

Molnár Zoltán főtitkár meleg szavakkal mondott köszönetet az értékes ajándékért. S megnyugtatta az özvegyet, hogy az akkor még színaranyból készült érmek jó helyre kerülnek, amit Szabó Lajos a Múzeum igazgatója meg is erősített, és csak ismételni tudta a köszönetet.
Regőczy Krisztina, aki jól ismerte és tisztelte a bajnokot, megjegyezte: Király Ede egyéniben és párosban egyaránt igazi világklasszis volt. De nem csak a jégen mutatott példát, hanem életútja, sportszerű viselkedése, szerénysége, az igazi példaképek közé emelte.

Bathó Ferenc a szövetség elnöke zárszóként bejelentette, hogy a szövetség legutóbbi közgyűlésén elhangzott javaslatot, miszerint a Gyakorló Jégstadion névadója legyen Király Ede, elfogadták, a MOB egyetértésével és támogatásával az állami sportvezetés elé terjesztetik jóváhagyásra.

Az özvegy mi tagadás, könnyezve hallgatta a bejelentést, és kérte értesítsék idejében a névadásról, mert szeretne az ünnepségen jelen lenni.
Király Ede párosban Kékesi Andreával olimpiai ezüstérmes volt, világ és Európa-bajnokságot nyert, egyéniben is többizben szerzett érmes helyezést.

 
 
  Vissza